Beküldő: Eszter
Azzal a szent elhatározással mentem el idén a Voltra, mint mindenki más, aki megfordul Sopron ezen környékén az év ezen szakaszában: jól akartam érezni magam, és minél több pörformanszt szerettem volna magamévá tenni. Ugyan technikai okok miatt lemaradtam Badár Sándor magánszámáról (nem fértem be a sátorba), este hatkor alkalmam nyílt egy pillantást vetni egy zenekarra, amiről ugyan sokat hallottam, még nem láttam és hallottam őket élőben zenélni. Ők a The Moog.
Folytatás »
Beküldő: kla76
Hiperkarma 2007 VOLT
"Amit ma tartok, azt elejtem,
amit ma tudtam, elfelejtem,
arcomat kezembe rejtem
s elnyúlok az üres sötétben,
a mélyen-áradó delejben."
(Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről, részlet)
[...]
"(A fenti közlemény hitel-érdemességét talán még az a tény is alátámasztja, de erősen, hogy a három pont után rohannom kellett az illemhelyiségbe. Ha fontos pillanat, döntéshelyzet, akkor nekem irány a budoár:-)
Én legalábbis ilyennek látlak. Egyébként azt sem gondolom, hogy nem tudsz írni. Olvastam én már tőled...
Ha számodra mindaz, amit leírsz, csak unalmas, tárgyilagos tényközlés, attól még pont te nem látod, és tudod, hogy hol több mégis... pl. szerintem ott, hogy az intelligenciád, amellyel a dolgokat összeszeded, nem semmi (most nem akarok megint bonyolult bizsu jelzőláncot hozni rá)"
(Karácsonyi László: Levél volt barátnőmnek, aki karmikus kötelmei miatt jelenleg Albionban él, és még mindig a legszebb rózsaszál... és nagyon szerette ezt vagy azt az ételt és nem utolsó sorban a Hiperkarmát..., részlet)
Folytatás »
Hellóka nyalóka, szép és majdnem kipihent reggel indult a már szokásos cicamosakodással, mert biztos állok majd a koedukált zuhanyzókhoz a sok alsógatyában álló fasz között hideg vízért a hosszú sorban, poros fesztiválon ennyit nekem a tisztaság nem ér meg, főleg hogy a célnak mákvirág illatos törlőkendői is pont megfeleltek.
Folytatás »
delikát kis sziget az ország bal-felső csücskében. sopron annak idején majdnem a labancoké lett. még jó, hogy azt mondtuk, nem, hisz dögös kis várossal lettünk volna szegényebbek, meg ezzel a bejegyzéssel is, amely a város határában immáron tizenötödik alkalommal megrendezett VOLT fesztivál gyors lecsekkeléséről szól. ez volt az első kóstolóm, amely rövidsége ellenére zamatos volt és kellemes utóízét még az oda- és visszaút sem tudta elrontani, amely tartogatott nekünk néhány kellemetlen meglepetést.
Folytatás »
Egy kis dombra lecsücsültünk, csüccs. Szokás szerint. S ha már ott, akkor közösen kitárgyaltuk, hogy kivel mi történhetett az elmúlt éjjel, fonál hol szakadt, és ki mitől émelyeg. Én egyértelműen a "régen ittunk már sört" verzió mellett tettem le a voksom, hoztam is hát egyet, és nem csak azért, mert így a hajnaliakkal részint a fejemben nem kell az egész alapozási cécót nulláról kezdenem, és mert ott az erejében ébredő napsütésben eleve minden korsó kettőt ér, de már csak azért is, hogy jöjjék az ihlet, hogy a többiek segítségével papírra írjam az eddigieket.
Folytatás »
Hirtelen és orvul támadt be a másnap, védekezni csepp esélyem sem maradt - a környék kedvelt lakói még délnek bőven előtte gondoskodtak erről. 3-4 órán túli alvásnak tehát még az ötletével sem barátkoztam, végül is ez a 15. VOLT, ami egy fasza kis fesztivál, ahol ha törik az ég, ha szakad a part, szuflával bírni kell, más feladat sincs, avagy talpra magyar, irány a varjúdomb, hol sörgőztől rügyeznek a mesék.
Folytatás »
Eljött. Megint eljött ez a züllött fesztiválszezon, minek a Szigeti
kegyelemdöféssel lesz a se vége, se hossza, óvva féltett erkölcsök
kerülnek ilyenkor kispolcra, nincs a lejtőn megállás, há-há, de még
addig is - aktuális, a jelen feszültség jele: Volt.
- No de Sopronban milyen az idő? - még a vonat indulása előtt kérdeztem egy odavalósi kollegámat.
- 2 órája megállás nélkül szakad - bíztatott-, Happy New Nyár!
Folytatás »
Meg szeretnéd örökíteni élményeidet az idei VOLT Fesztiválról? Le akarod írni, fel akarod venni, mi történt veled? Úgy döntöttünk, segítünk Neked!

Idén már a VOLT Fesztivál legújabb helyszínén, a Vodafone internetsátrában is feltöltheted mindazt, amit meg szeretnél osztani a világgal! Így már a fesztivál ideje alatt publikáljuk a legjobb élménybeszámolókat, a legjobb videókat az oldalon, és a VOLT után is várjuk a megörökített dokumentumaitokat.
Ha az összes feltöltött anyagot meg szeretnétek nézni, a
volt.freeblog.hu oldal VOLT mellékletében mindent megtaláltok.
Beszámolóitokat az
info@volt.hu címre várjuk, ha videót szeretnétek küldeni, kérjük, töltsétek fel a
freevlog.hu oldalra, majd küldjétek el nekünk a beillesztéshez szükséges kódot!